Sziklavár

Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület

 
Csak a mának élj
Ne tervezd a jövőt, sem a holnapot,
ma élj meg minden szép pillanatot,
ma legyél vidám, ma legyél boldog,
ma vess le válladról minden földi gondot.
Mert a holnapban nem bízhatunk meg,
hisz elég egy perc, és befejezett lesz
mindaz mit álmodtunk, mit tervbe vétettünk,
mert hittük, elég idővel rendelkezhetünk.
Életünk hosszát nem mi szabjuk meg,
s nem mi állítjuk meg az időkereket,
mert az időkerék forgását ott állítják meg,
ahol ajándékba kaptuk ezt a földi életet.
 
 
Aki erőszakos, az nem erős ember.
Aki gyengéd, az nem gyenge.
Aki engedi, hogy mellette szabad légy, az nem azért van, mert nem vagy fontos neki, hanem pont azért, mert tisztel és fontosnak tart.
Akinek a hite erős, az még nem hiszékeny.
Aki valóban spirituális, nem akar meggyógyítani téged, hanem arra tanít, hogy meg tudd gyógyítani saját magad.
Aki fél, az nem lát tisztán, hanem illúzió vakítja.
Aki tudja, hogy van Isten, annak nincs szüksége vallásokra és templomra.
Aki látszólag önmagába szerelmes ember, az nem túl sok önbizalommal rendelkezik, hanem valójában szinte semennyivel.
Aki őszintén szeret téged, az nem helyesel mindent benned, hanem elfogad.
Aki gyűlöl téged, mert más úton jársz a tömegtől, az a valóságban nem téged gyűlöl, hanem azt, hogy veled ellentétben ő neki nincs bátorsága a saját útját járni.
Aki tényleg segíteni akar, nem tálcán nyújtja át neked a válaszokat, hanem rávezet arra, hogy önerődből tudd fellelni azokat magadban.
Aki tudja, hogy a szellemvilág odaát szebb, mint itt a Földön, s aki ezáltal tudja, hogy nem létezik halál, az nem belefásul és feladja ezt az életét, hanem még könnyedebbé és szabadabbá válik ennek tudatában.
Aki betegesen ragaszkodik, nem téged tart fontosnak, hanem azt a dolgot, amit elveszítene azzal, ha te kilépnél az életéből.
Aki semmiképp nem akar elengedni téged, amikor te mindenképp menni akarsz, az nem azért van, mert nagyon szeret téged, hanem épp ellenkezőleg.
Aki nem folyik bele a veszekedésbe, az nem azért teszi mert nincs mondanivalója, hanem azért, mert érzi, a mondanivalója nem találna befogadásra a másik félnél.
Aki rendkívül meggyőző érveket használ, az még nem feltétlenül mond igazat!
Aki szeret gyakran egyedül lenni, az nem antiszociális, nem embergyűlölő, nem unalmas, hanem sokkal inkább szabad, mert önmagán kívül nem szorul másra a jóllétéhez.
Aki nap mint nap befelé néz, s belül teremti meg a békét, nem elmenekülni akar a külvilág elől, hanem épp azt akarja maga körül szebbnek látni, s szebbé tenni.
Aki értéket lát a megbocsátásban, az nem naív, hanem bölcs!
Aki a nehéz, megpróbáltató helyzetekben is nyugodt marad, az nem azért van mert nem érdekli mi fog történni, hanem azért, mert tudja, hogy bármi is történik, hozzá fog tenni a fejlődéséhez.
 
Legfontosabb:
Aki az utadon minden csapdától megóv téged, az valójában nem segített rajtad, hanem megölte annak a lehetőségét, hogy fejlődhessen a lelked.

 

 

"Kockáztatnunk kell - mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen. Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.

A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

 

Náray Tamástól...

 
"Anyám és apám a szüleim voltak, nem a barátaim. Mindent megkaptam, amire szükségem volt, de nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna. Akkor nem esett jól, de ma már elismerem, hogy ez így volt helyes. Hatéves koromig alig ettem édességet. Később is csak akkor, ha utána fogat mostam. Ma, amikor a szám mosolyra szalad, már egyáltalán nem bánom, hogy így volt. A szüleim nem voltak különösebben engedékenyek. De mindent lehetővé tettek, amire vágytam. Nem kötötték ugyan össze a teljesítményemmel, nem szabtak feltételeket, ugyanakkor világossá tették, hogy vannak kötelezettségeim, amik alól nem bújhatok ki, még ha terhes is némelyik.
Akármilyen elfoglaltak voltak, napi egy étkezést együtt töltöttünk. Vagy reggel, vagy este. Hétvégén pedig mindet. Az asztalnál csak egymásra figyeltünk: nem szólt a rádió, nem működött a tévé.
Amikortól iskolába mentem, minden napra kaptam egy apró feladatot: -hozz egy vajat, vagy fél kiló kenyeret, vagy egy tejfölt, és így tovább, a boltból. A pénzre egész nap vigyázni kellett. Otthon pedig segíteni teríteni, letörölgetni, ágyazni, rendet rakni. Minden nap valamit, a tanulás mellett.
Nem követelték meg a korai fekvést. De tíz órakor ágyban volt a helyem. Mindig ugyanakkor. Legfeljebb negyedóra olvasgatást lehetett kiharcolni. Már gimnazista voltam, de nyáron "lámpagyújtásra", télen kilenc órára otthon kellett lennem.
Sokszor hagyták, hogy elessek. A szó szoros értelmében ls, az átvitt értelmében is. Megtanultam egyedül felemelkedni a helyzetekből. Közben rám figyelve biztattak, készen arra, hogy bármikor beavatkozzanak, hogy meg tudom csinálni, ha akarom. És, hogy küzdenem kell.
Nem hagytak panaszkodni. Elmagyarázták, hogy sem az, sem a sírás nem fognak segíteni. Olyan megoldást kell választanom, ami valóban a hasznomra válik, tehát gondolkodjak.
El kellett magam látni. Az én felelősségem volt, mit viszek magammal, hogyan intézem a különóráim közti időben a dolgaimat. Hagytak levegőhöz jutni. De tudni akarták, hogy hol veszem azt a levegőt...
Anya és apa mindig "kéznél volt", ha szükségem volt rájuk. Soha nem mondták, hogy nem érnek rá. De azt tisztáztuk előtte, mennyire fontos az ügy és tűrhet-e halasztást. Ha nem, azonnal rendelkezésre álltak.
Keveset voltam felnőttek között. Elmondták, hogy amiről beszélgetnek, az számomra se nem fontos, se nem érdekes. A felnőttek nem a pajtásaim. Ezért előre kell köszönnöm, csak akkor szólnom, ha kérdeztek, és bár a kor önmagában nem erény, de fárasztó, ezért át kell adni a helyem.
Minden évben, tizennyolc éves koromig, nyaraltam a szüleimmel. Ők is nyaraltak együtt minden évben, nélkülem, egy hetet. Felnőttként értettem meg, miért tették.
2017. október 22. Ma 60 éve, hogy találkozott anya és apa. Egy esős októberi napon, a Lukácsék cukrászdájában. Apa már fiatal mérnök volt egy gyárban. Anya még egyetemista. 51 évet éltek meg együtt. Boldogok voltak. És boldog gyermeket neveltek.
Amikor végre, nagy nehézségek árán elutazhattam Párizsba, a zsebemben a londoni pályázaton megnyert kétéves ösztöndíjjal, izgalommal és félelemmel teli szívvel ácsorogtunk, anyám, apám és én, a Keleti pályaudvar peronján. Anyám gyönyörű volt, mint mindig, halvány rózsaszín, könnyű nyári ruhát viselt, és végig csak mosolygott, de láttam, a szeme megtelt aggodalommal. Apám büszkén, feltartott fejjel állt mellettem, és biztatott.
-Boldogulni fogsz! -mondta. -Ne is gondolj másra! Átölelt és megveregette a vállam. A mozdony felől sípszó hallatszott. Felléptem a lépcsőre és visszanéztem rájuk.
-És ha mégsem? -kérdeztem szinte suttogva.
-Akkor hazajössz. A házban minden úgy fog várni, ahogy elmentél. A szobádban vetett ágy, az asztalunknál pedig étel lesz számodra mindig. Persze szomorúak leszünk mind, hogy nem sikerült, de később majd megvigasztalódunk és új lehetőségek után nézünk. Azonban egyelőre még nem tartunk itt! Még csak ott vagyunk, hogy most meg kell mutatnod, magadnak fiam, hogy nélkülünk is meg tudsz élni. S ha majd már biztosat tudsz, elbonthatjuk a gyerekszobát.
A kocsisor nagyot rándult és tompa kattogással elindult velem az új életem felé.
Azóta már a szülői ház sem áll és vele együtt a gyerekszoba is elsüllyedt, tovatűnt az időben. De igazad volt apa. Hamar kiderült, megélek nélkületek is. Viszont nélkületek semmi sem sikerült volna."

 

 

Egy dolgot meg kell értened: nem siettetheted az Életet. Türelmesnek kell lenned vele. Ha ezt képes vagy felfogni, idővel majd eljutsz arra a pontra, ahol semmit sem akarsz siettetni. Ahol minden jó úgy, ahogy jön. A tempója nem lesz lassú, nem lesz gyors, csak akkor fog érkezni, amikor érkeznie kell. Neked csak meg kell tanulnod nyugodtnak lenni, elvárások nélkül élni. Úgy, hogy nem döntöd el, hogy neked majd mi lesz a jó, ugyanis az Élet sokkal jobban tudja, hogy mi visz előre az utadon. De ha nem hiszel neki, szép kis pofonokat kapsz majd tőle. Nem direkt, nem azért, hogy belehalj, csak azért, hogy megtanuld hagyni azt, amit hagyni kell. Ugyanis képzeld, vannak dolgok, amibe tényleg nincs beleszólásod, és soha nem is lesz.

 

 

- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!

Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.

- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?

- Értem – hebegtem megrendülve.

- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?

Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.

- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfúj a szél…

WASS ALBERT

 

 

 

 

Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment rajta. Sikerről ne fogadj el tanácsot attól, aki sikertelen, belsőről és tartalomról pedig nem hallgathatod olyan ember útmutatásait, akinek mindössze külsőségei vannak. Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva.
Mert mindenki csak abból adhat, amije van. Te gazdag vagy. Annak születtél, annak neveltünk. Rád felelősséget róttak. De ne adj magadból túl sokat és vigyázz, kitől mit fogadsz el. Emlékezz a szavaimra: üres kútból nem lehet vizet húzni.

 

 

Múlnak a percek és telnek az órák, de csak a most számít, ezt fogd fel,
ami volt, elmúlt, ami jön, lesz majd, ez így van rendjén, ne keseredj el,
bezárul egy ajtó, de nyílik egy másik, közel a cél, látod, nem sok kell,
az alagút hosszú, de ott van a végén a fény, amit keresel, ne felejtsd el.

 

De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem; amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel.

 

A szeretet választás dolga. Hogyan is tudnánk egymás szeretet-nyelvén beszélni, ha a szívünk tele van a múltbeli bántások miatt érzett sérelemmel, haraggal és nehezteléssel? A válasz emberi természetünkben rejlik. Választási képességgel rendelkező  teremtmények  vagyunk és megesik, hogy rosszul döntünk. Bántó szavakat mondunk, és sokféleképpen vétünk egymás ellen. Ha az adott pillanatban jogosnak is tűntek a szemünkben, később gyakran megbánjuk ezeket a döntéseket. De nem szükségszerű, hogy a múltbeli hibáinkat a jövőben is elkövessük. Szakíthatunk hibás döntéseinkkel, és választhatjuk a szeretetet. Sok házasságot mentett már meg a széthullástól ez az elhatározás. A szeretet nem törli el a múltat, de mássá teszi a jövőt. Ha szeretetünknek társunk elsődleges szeretet-nyelvén adunk hangot, olyan érzelmi légkört teremtünk, amelyben feloldást találunk múltbeli konfliktusainkra és sérelmeinkre.

 

 

  

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 39
Tegnapi: 51
Heti: 39
Havi: 471
Össz.: 211 010

Látogatottság növelés
Oldal: Főmenü
Sziklavár - © 2008 - 2024 - sziklavar.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »