Sziklavár

Isten koldusa vagyok...

Minden, mim van,
csak Tőled kapott ajándék
szeretetednek, ki tékozló módon
gazdálkodott rápazarolt kincseiddel...
Míg észbe nem kapott!

Most Feléd fordulva, Eléd
leborulva sóhajtom:

most már itt vagyok!
Bocsásd meg tétovaságom,
a rosszban való leragadásom!

Kitárt szívembe áraszd
melengető szereteted...   
-szived ereje által-,
hogy megújulva,
friss erővel eltelve lehessek
- ajándékaidat megbecsülő-,
hűséges gyermeked!

Nélküled most már nem élhetek!
Felébresztett  felém áradó
szereteted...
Koldusa lettem s elkötelezett
-Téged szerető-,
hűséges gyermeked.

ISTENEM

                              Hála és köszönet Néked!!!

Az irgalmas szamaritánus

Lk 10:25-37

Korunk egyre messzebb sodródik Isten rendjétől.

Ez szomorúan tükröződik abban is, hogy egyre irgalmatlanabbak leszünk egymáshoz, egyre több irgalmatlansággal találkozunk, egyre irgalmatlanabb világban kell élnünk, nevelnünk gyermekeinket, unokáinkat. Irgalmatlan a gazdasági élet, a politika, de irgalmatlanok egymáshoz a gyerekek már az óvodában is. Ez egyrészt velünk születik, másrészt viszont ezt tanulják a felnőttektől, és ezt látják naponta a televízióban, vagy a videó-filmeken is. Minél kegyetlenebb…….. annál érdekesebb, annál jobb, izgalmasabb.

Szülők manapság arról beszélnek, hogy ha a gyereküket szelídségre, alázatra tanítják, akkor nem fognak tudni megélni a világban, ahol kegyetlenül átgázolnak az emberek egymáson. Ebben a tülekedésben életerősnek és agresszívnak kell lenni, különben nem viszik semmire mondják.

Irgalmatlan körülöttünk minden, miközben minden jó és szép, mindenki mosolyog. Feleség irgalmatlan férjéhez és a férj a feleségéhez – talán már hónapok óta nem ölelték át egymást, mert megkötözi őket a „miért én kezdjem” rettenetes elve. A főnök irgalmatlan a beosztottjához, a beosztott irgalmatlan a családjához… és még lehetne sorolni. Fáradtak is vagyunk ahhoz, hogy irgalmasak legyünk. Az irgalmassághoz erő és idő kell. Mi pedig mindkettőnek szűkében vagyunk. Az együttérzés, az áldozatkészség sokak számára ismeretlen fogalmak.

Jézus a tanításait a Hegyi Beszéd elmondásával összegzi. Ennek az elején ott van a nyolc boldogság, amelyben helyet foglal egy, az irgalmasságról is:

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7)

Ez az irgalmasság azt jelenti:   másnak a nyomorúságát látva megmozdulnak az ember belső részei, s ezek mozgásba hozzák az egész embert, kezét, lábát – és az illető segít, amit tud. Szép magyar nyelvünk jól érzékelteti ezt a belső folyamatot, ami az irgalmasság alapja, amikor ezt mondjuk: összeszorul a szívünk valakinek a szükségét, nyomorát látva.

Ebből az összeszorult szívből lehet, születhet irgalmasság. Mi, az Ő igazi tanítványai, ebben az irgalmatlan világban is Őt akarjuk követni! Ma is, amikor ez sokak szerint őrültség, „nem éri meg”.

De ezek a mozdulatok mindig életet mentenek! Ezeket a mozdulatokat, az irgalmasság mozdulatait jól szemlélteti a példabeszédben szereplő szamaritánus.

I. Megállt

A szamáriai első mozdulata az volt, hogy megállt, amikor a sebesültet észrevette. A történetben szereplő pap, és a levita nem álltak meg, hanem elkerülték. Pedig biztos a szamariai is sietett úti célja felé, és neki sem volt biztonságos az a környék – mégsem tudott elmenni félholtra vert embertársa mellett. Időszegény világunkban, amikor a legtöbb ember siet, az irgalmasság azzal kezdődik, hogy szánunk időt egymásra.  

Inkább én érjek  később oda, de nem rohanok el a bajbajutott mellett. Mennyire más lenne az élet – akár még  a családunkban is –, ha észrevennénk egymást. Ha szánnánk időt arra, akinek éppen segítségre van szüksége!

Elég lenne ma csak otthon, vagy a szűk környezetünkben körülnéznünk: hol vannak a mi sebesültjeink? Milyen áldás lehetne, ha meg tudnánk állni mellettük! Ha szánnánk időt a kicsikre, a már nagyothalló öregekre, a párunkra…! Mert, aki nem tud megállni, az egyre irgalmatlanabb lesz!!!

II. Lehajolt

Az irgalmas szamaritánus megállt, és lehajolt az összevert emberhez. Nem leereszkedett, hanem lehajolt! Óriási különbség! Aki leereszkedik az a másikat alázza meg! Aki lehajol az önmagát!

Mert az a másik is ember! Akkor is, ha még kicsi; akkor is, ha már megfáradt öreg. Akkor is, ha esetleg az ellenséges táborba tartozik, mint például itt, a példázatban. Ettől a mozdulattól, a lehajolástól sokszor az elveink és az igazunk tartanak viszsza. Biztos, hogy valamennyiünknek van igazunk, és vannak elveink. Mindenkinek más és más.

Élő példa az irgalmas szamaritánus. Az elv, amit már kicsi gyerekként magába szívott, amivel felnevelkedett az, hogy: ő a zsidóknak ellenség. Az igaza pedig ebben az, hogy: a zsidók valóban nagyon sokat ártottak nekik, szamaritánusoknak és ezért kölcsönösen gyűlölik egymást.  De még ez sem változtat azon, hogy az illető bajban van és segíteni kell rajta.

Csak az tud lehajolni ilyen esetben, aki megtapasztalta Isten hozzánk hajló szeretetét, bűnbocsátó irgalmát. Aki a mennyei Atyja előtt szokott térdelni, annak könnyű letérdelni lelki -vagy testi sebesült felebarátja mellé!

Nem büszkén, fölényesen, gőgösen és nem is hízelgéssel, vagy talpnyaló módon, hanem alázattal, és lehajlással.

III. Bekötözte a sebeit

Az irgalmas szamaritánus szolga volt, Isten szolgája: Kimosta és bekötötte a bajba jutott ember sebeit. Ez sokba került, mert a bor és az olaj nagyon drága volt. Az irgalmas ember azonban nem félti magát és értékeit, kész valóságos, anyagi áldozatra is. Nem pocsékol, de Isten Lelkétől vezetve tudja, hogy mikor kell adni, és azt is, hogy mit, és mennyit. Akkor is ad, ha soha senki nem téríti azt vissza neki. Ő máshonnan várja a jutalmát. Pontosabban: ő hálából cselekszik! Hiszen abból él, hogy Isten Jézus Krisztus által nagy szeretettel lehajol hozzá, kimossa sebeit, bekötözi azokat, és életet ad!

Ez az irgalmasság mindig felfedi mások sebeit,  betakarja és gyógyítja. Még akkor is, ha egy seb kitisztítása sokszor fájdalom okozásával jár. Utána azonban gyógyulás következik.

IV. Tartós segítséget nyújtott

Ez az ellenséges szamáriai nemcsak elsősegélyben részesítette félholtra vert embertársát, hanem tartósan gondját is viselte. Feltette a szamarára, elvitte a fogadóba, pénzt hagyott az ápolására. Alkalmi, egyszeri segítésre sokan készek, de kevesen hordozzák hűen, tartósan mások gondját, baját. Az igazi irgalom erre is képessé tesz.

 V. Továbbment

A világ, a világi ember addig segít, amíg neki szüksége van rá. Amíg neki valamiért mégis csak megéri segíteni.

Ez a szamáriai ember nem azt nézi, hogy neki miképpen éri meg segíteni. Neki egyáltalán nem éri meg. Csak veszít rajta: időt, pénzt, energiát.

Hogy menyire nem érdekből segít, világosan mutatja, hogy csak addig segít, amíg arra szükség van. Utána eltűnik. Aki nem így tesz, az nem szolgálni akar, hanem szerepelni. Annak nem a bajba jutott embertársa a fontos, hanem önmagát akarja fontossá tenni. Azt akarja, hogy az egész világ lássa: ő milyen könyörületes, irgalmas, önzetlen ember! Az irgalmas ember nem fontoskodik, hanem annak örül, ha már nincs rá szükség, ha már nélküle is megy tovább az élet.

Sokféle irgalmatlanságunkból az gyógyíthat ki igazán, ha ezt a helyettünk meghalt Jézust megismerjük, Őt hittel az életünkbe behívjuk, s engedjük, hogy az Ő irgalmassága éljen bennünk.

Aki az Ő bűnbocsátó irgalmát hálás hittel megragadja, az lesz képes rohanó korunkban is

1. megállni, 2. szeretettel lehajolni, 3. másokért érdek nélkül is áldozatot hozni, 4. mások terhét tartósan is hordozni, 5. és ha nincs szükség tovább a segítségére, csendben eltűnni, háttérben maradni.

Ezek az írgalmas lelkű emberek a leghasznosabbak a társadalmunkban, világunkban, sok ilyenre van szükség.

Vajjon mi közéjük tartozunk?   Mert Ők mind boldog emberek, ahogy meg  is van írva:

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Ámen

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat