Sziklavár

„Miért iszol, anya?!”

Sokszor elhangzott a kérdés lányomtól, férjemtől. Ilyenkor legszívesebben megsemmisültem volna. A választ nem tudtam, mint ahogyan ma sem. Hogy tudtam annyi fájdalmat okozni, elmulasztani meghitt, békés, szeretetteljes perceket, napokat, éveket?!

2006. november 5. „Hoztam egy levelet – így a lányom –, ha van kedved, olvasd majd el, szeretném!”

Ez a levél döbbentett rá arra, mit érez egy alkoholista ember felesége, aki édesanya is. Mit tesz a családdal az ivás. Ízlelgettem a sorokat, szinte belém ivódtak szavai. Ez a kétségbeesett üzenet azonban segítséget is ajánlott a szabadulásra! Csalogató, meghívó volt számomra a lelkigyakorlat lehetősége Máriapócson szenvedélybetegeknek. Bennem azonban a szégyen, a félelem uralkodott, az elutasítás. Végül kis családom összefogása, szerető támogatása, közös imáink meghozták az elhatározást: Megyünk Pócsra! Az odavezető úton az ismeretlen, számomra rémisztő események villóztak fejemben. Kértem az Urat, hogy jóságával, szeretetével, kegyelmezzen nekem! Nyújtsa felém áldó kezét, emeljen föl ebből a kilátástalan, önemésztő, ön- és környezetbetegítő mélypontból.

            A megérkezés kezdeti szorongását, félelmét, szégyenérzetét a csoport tagjai lassan bontogatták, oszlatták. Az alkoholbetegséggel kapcsolatban nyíltan, őszintén beszéltek. Új megvilágításban láttam már az egészet. Akik már sikeresen szabadultak, példát adtak a reményre, segítséget a megvalósításra. Itt mindenki az Úr segítségét, a Szűzanya közbenjárását kérve egy emberként nyújtott bátorítást; örült maradéktalanul egy-egy sikeres gyógyulásért.

            Az első pócsi lelkigyakorlatról lelkileg feltöltődve, az ivás elhagyására erős szándékkal tértem haza. Sok melegszívű embert hoztam el szívemben, akik őszinte segíteni akarással könnyítettek rajtam. Különösen hatott rám a lelkigyakorlatot vezető atya és felesége.

            Azóta 30 hónap telt el alkohol nélkül. Ez egy csoda! Milyen jó érzés minden találkozásnál beszámolni az alkoholmentes időről! Őszinte szívvel örülni mások sikerének, buzdítani a még bukdácsolókat. Mennyivel jobbak, tartalmasabbak a józanul megélt napok! Béke költözött belém, nincs görcs a gyomromban, a családi légkör is oldott, derűs, nyugodt. Tudok tisztán, nagyon szeretni és csodálatos ezt viszont kapni a családban is.

            Örkény Istvánnak van egy gondolata, amit olvasva a szenvedélybetegek máriapócsi csoportja jutott azonnal eszembe.

            „Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú, pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős, de mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi …”

Már én sem egy szem paprika vagyok… Mennyivel más füzérben, biztonságban, szeretetben élni, izgatottan, szinte türelmetlenül várni a következő időpontot, amikor újra együtt lehetünk, örülhetünk egymás sikeres eredményének!

            Köszönöm, Uram, hogy családom tagjait arra vezérelted, ne hagyjanak magamra, hanem vezessenek, tereljenek a Te utadon. Harcuknak volt értelme, megtaláltam azt a közösséget, ahol megerősítést kapok hitben, életvitelben, a betegség és más problémák elfogadásában, elviselésében.

            Hálás vagyok ezért a nagy kegyelemért, a szabadulásért, a csodáért! Kérem az Úr áldását a lelkigyakorlatos segítőkre, munkájukra, minden sorstársamra! Imádkozom alázatosan, hogy életem végéig meg tudjam tartani az alkoholmentességet, hogy családom minden tagjának csak a jót, a szépet, a szeretetet nyújtsam.

 Mindenkinek sikerülhet

  Házasságunk közel húsz éve az ital elleni küzdelemmel telt el. Nem én ittam, hanem a férjem.

Az első években próbáltam elfogadni, hogy ő is, mint a környezetünkben minden férfi, fogyaszt alkoholt, de neki nem sikerült a szociális ivás keretében tartani ezt a szokását. Egyre gyakrabban és többet ivott.

Az én kényszerítésemre voltak próbálkozásai, hogy ne igyon, de ezek nem igaziak voltak.

Rábeszélésemre orvosi kezelésen is részt vett, gyógyszert is szedett, egy darabig sikerült is ital nélkül meglennie, de később csak újra innia kellett.

Sokszor hazudott, szinte saját magát csapta be, titokban vette az italt, amit itthon eldugott. Mindig azt mondta, hogy őt az utcán még nem látták részegen.

Kocsival járt dolgozni, hazafelé a kocsmában már megállt, így egy idő után elvették a jogosítványát.

Innentől fordult sokkal rosszabbra, már reggel megkezdte az italozást, szinte állandóan ittas volt.

Nekem és a gyerekeinknek is az utóbbi időben már csak annyi jutott a férjemből, hogy hazajött este, még fel bírt menni a szobába, lefeküdt és elaludt. Reggel elment a munkába – ahol már hasznát nem vették, de mivel az öcsémnél dolgozott, ő szemet hunyt felette –, este hazajött és részegen aludt…

Teljesen eltávolodtunk egymástól, már nem segített semmiben, nem tudtam tisztelni, szörnyű volt látni, ahogy szellemileg és testileg is, mivel elég vékony testalkatú, tönkre megy. A gyerekeink átnéztek fölötte, semmibe vették, szégyellték, így barátokat sem hívtak a házba. Engem is kezdett felemészteni, úgy éreztem, hogy már annyit harcoltam az ital ellen, hogy már nem tudok újat kitalálni, elfogyott az erőm és feladom. Ekkor érkezett egy új segítség.

A sógornőm megkapta egy ismerős paptól Titkó atya címét. Úgy gondolta még ezt a lehetőséget, a szenvedélybetegek lelkigyakorlatát meg kellene próbálni.

A férjem azt mondta, csak akkor jön el, ha elkísérem. Vegyes érzésekkel jöttem el, nagyon féltem és csak nagyon picit bíztam abban, hogy itt bármi olyan történhet, ami a férjemen segíthet.

Számomra nagyon meghatározó volt ez a 2007. májusi lelkigyakorlat. Úgy éreztem, hogy ez a sok ismeretlen ember mind csak nekem akar segíteni, főleg a kiscsoportos beszélgetéseken. Nekünk már nem voltak barátaink, akikkel őszintén lehetett volna beszélgetni, most úgy éreztem, mintha itt mindenki régi barátom lenne. Hallottam, hogy másik is hasonló gondokkal küzdenek, küzdöttek. Vagy, hogy a Szűz Mária már első alkalommal volt, akinek segíteni tudott abban, hogy megszabaduljon az ital rabságából.

Hihetetlen, de nekem is erőt adott, bizakodást, hitet.

Ezeket a máriapócsi lelkigyakorlatokat azóta is nagyon várom, a három nap alatt lelkileg feltöltődünk, erőnk megújul, hitünk erősödik. Tapasztalatainkat megosztva segítséget kapunk a felmerülő problémák megoldásához. Barátainkkal, sorstársainkkal jó újra találkozni.

Most két év után visszagondolva csoda volt, ami ott történt, megindította a férjemet, hogy akarjon józanul élni!

Én is megértettem, hogy sok mindent másképp kell csinálnom, eddig görcsösen fogtam a kezét, vigyáztam rá, elintéztem helyette a dolgokat. Rájöttem, hogy el kell engednem, hogy a saját kezébe vegye az élete irányítását.

A lelkigyakorlat adott erőt mindkettőnknek az elkövetkező hónapokhoz, mert meg kellett nagyon küzdenie, hogy le tudja tenni a poharat.

Most már ő harcolt az ital ellen, nem én.

Szükségesnek látta a gyógyszeres kezelést, rászánta magát az esperal beültetésre, amit allergia-gyanú miatt nem csináltak meg akkor. Ezt nehezen tudta elfogadni, mert azt gondolta, ez megoldotta volna a problémát és ezt kudarcként fogta fel.

Szerintem a Jóisten közbenjárása volt ez is, mert lelkileg nem volt még teljesen felkészülve a józanságra.

Így mivel a máriapócsi lelkigyakorlaton az egyik résztvevő atyától hallott a Leányvári Hivatásőrző ház programjáról, elhatároztak, hogy végigcsinálja azt. Nagyon kemény időszak volt. 5 hónapot töltött ott, hiányoztunk neki, de szorgalmasan csinálta az előírt feladatokat. Szemléletében teljesen megváltozott, hitében megerősödött, nagyon sokat fejlődött a jelleme is, mindent megtanult az alkohol működéséről is.

Szinte egy új emberként jött haza, de még mindig nem szabadult meg az ivástól. Így megerősödve még egy mankót segítségül hívott, megcsináltatta az esperal beültetést és azóta, 1,5 éve nem iszik.

Két évvel ezelőtt indultunk el azon az úton, hogy a Jóistent hívjuk segítségül a küzdelemben és segített. Már nem fáj a gyomrom, hogy hogyan fog este hazaérni. A gyerekeink is szeretettel fordulnak felé.

Nagyon hamar elfogadták, hogy van apjuk, aki kiegyensúlyozott, humoros és sok új jó tulajdonságát ismerhettük meg.

Nekem lett egy férjem, társam, akiben megbízom, akire fel tudok nézni, akit tisztelhetek, akit szerethetek.

Örülök, hogy rátaláltunk arra, hogy a Jóisten segítségét kérjük. Remélem, hogy ez másoknak is sikerül majd, úgy, mint nekünk.

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat